Nolka blogja

December 13.

Luca nap

2016. december 12. - Valerya

Szó, ami szó, elég kegyetlen sztori kötődik a katolikus-keresztény egyház egyik legkedveltebb szentjének ünnepéhez.

Nem elég, hogy fáradságosan és sikeresen kiimádkozta édesanyja halálos betegségét egy másik divatos szent - Szent-Ágota - sírjánál, nem kapott érte köszönetet...sőt. Anyja és vőlegénye  csalárd módon bánt vele. Ehhez elegendő, Jézus szeretete és örökös szüzesség vállalása. Ezáltal nem csupán saját magának, de szülővárosának, Siracusának is dicsőséget nyer.  Szóval a számító anya - Lúcia vőlegényével egyetemben - igencsak rossz szemmel nézte, amint  a megdicsőült leány elutasította a nászt és még a hozományt inkább a szegényeknek adományozta. A hoppon maradt kérő felbőszült ezen és perre vitte a dolgot. Úgy vélhette, hogy elesett egy szép reményekkel kecsegtető jövedelemtől./ Hm...lám-lám, mindenki reménykedhetik, az nem tilos .No erre még visszatérünk./Jellemző, hogy a bíróság helyt adott a felperesnek. Prostiként sem sikerült pénzzé tenni a szép Luciát, no ebben a Szentlélek is besegített, mozdíthatatlanná téve az értékesítésre szánt testet. Ugyebár egy dögnehéz testtel ez a pénzkereseti módszer lehetetlen. Lássuk be. Mi következhetett ebből? Kínzás, ítélet, halál. De csupán akkor olvadhatott eggyé a mindenséggel, amikor egy pap feladta rá az utolsó kenetet.

Szép, ugye?

 

santa_lucia_foto.jpg

 

Apropó. Vajon az erényes és hívő Lúcia szemei  miért kerültek a tálcára? Ebben sincs egyezés a magyarázatokat olvasva.  Egyik szerint utalás a szent nevére  - Lux - fény - Lucia. Másutt azt olvastam, hogy a szerencsétlen leány, végső elkeseredésében szemeit kivájta és így járult a kapzsi vőlegény elé. Az nagyon természetes, hogy a fényt hozó szent egyből a szembetegek és általában a látás védőszentjének rangos őrhelyén posztolhatott.

Óh, Lúcia! Remélem a sötét elmék megvilágosításában is képes vagy segíteni! 

luca_szeke.jpg

Nos a népies Luca-napi hagyományok  ennél jóval szelídebb formában jelennek meg.  Annyira ismerjük már a Luca-szék funkcióját, hogy a könyökünkön jön ki. Az e naphoz kötődő, régente még élő hagyományként ismert játékokkal - a lányos házaknál a  potenciális kérő nevének felfedése céljából végzett gombócfőző akció, vagy a búzavetés cserépben, melyről nem nehéz kitalálni, hogy a reményt hozza nekünk, hiszen éppen karácsony szent estéjére zöldül a vetés, a zöld pedig a remény színe, aztán itt van az időjósló hagymahéj-próba és a többi, és a többi- mára csak az elszánt hagyományőrzők próbálkoznak.

Azért bevallom, néhány éve még magam is vittem be meggy- vagy cseresznyeágat ezen a napon.

 

Manapság már csak  érdekességként olvasgatok erről.

Elárulom, nekem a legjobban az a rituálé tetszett, amelyik szerint a paraszti lányos házaknál az eladósorban lévő lánykának nem volt más dolga, mint nyakába kanyarítani a bárány mellénykét, vagy ködmenykét, esetleg a berlinert - bár emlékeim szerint a berlinerkendő nagyobb becsben volt anno, így inkább csak templomba menvén, vasár- és ünnepnapokon kanyarították magukra az asszonyok- oszt' usgyi, ki a disznóólhoz, jól meg kellett rúgni a deszkát. Erre a mit sem sejtő jószág persze, elröffentette magát. Nagyon valószínű, csak annyit akart mondani : no, mit akartok? Ám a még pártában járó leány mást kívánt hallani. Ahány röfögés, annyi év várt még a lánykára - és szüleire -  a menyegzőig.  Szóval a népies hiedelem-világ és szokások garmadával ontják e naphoz kötődő hatalmas poénokat.

 

Érdemes böngészni a témában.

"A középkorban Lúcia a legkedveltebb szentek közé tartozott. Legendájából írók, költők és festők merítettek. Oltalmáért fohászkodtak a vakok és a szembetegségben szenvedők, a földművesek és a különféle kézművesek, de ugyanúgy a varrónők, a párnakészítők és a nyergesek is, mivel valamennyien hegyes szerszámokkal dolgoztak. Arról, hogy ki volt Luca, eltérőek a vélemények: gyakran azt mondták róla, hogy boszorkány, de azt is hallottuk, hogy szűz volt. "/Kerekítő.hu/
 

 Luca-nap!

Mit vajákoljak, mit? Megvan!

Sok-sok reményt!

Húsvéti kilátás

plusz néhány belátás

2016. március 31. - Valerya

Idén magamra maradtam Húsvétkor. Van ilyen, nem esem (már) kétségbe. Több éves, sőt több évtizedes Húsvét ünnepét megelőző bevásárlási, főzési és ki ne hagyjam, takarítási örömökben és tapasztalatokban bővelkedve mondom ezt, higgyétek nem azért, mintha savanyú volna a szőlő. Változás van, na. Akkor az volt a jó, szerettem, készültem lelkesen, mindig legalább egy hónappal az ünnep előtt nyomozni kezdtem a megfelelő sonka, tyúk és Kinder-tojás választékot illetően, mert a legjobban akartam. Legtöbbször sikerült, túlzás nélkül mondom. 

Most meg még a "zember" se maradt a szoknyám mellett, persze jól van ez így, a munka - pénzkereset - , meg sok más égetően fontos tényező az első, hiába no, nem lehet másképp, szóval azon töprengtem, mihez kezdjek magammal, mit csináljak az össznépi elcsendesedés idején? Érdekes...ahogy közeledett a négynapos ünnep, pardon, Magyarországon csak három, nem is értem én ezt, vajh aktívan dolgozó és hívő keresztényeinknek mindegy? Miért nem harcolnak plusz ünnepnapért, nagypéntekre gondolok. Ausztriában, Németországban négy napos a Húsvéti ünnep ( a keresztények legnagyobb ünnepe), a péntekkel együtt, természetesen. Na, mindegy. Boltzár vasárnap oké - többek között családi és egyházi érvek miatt -, nagypéntek nuku. Visszatérve saját húsvéti dilemmámhoz, ahogy közeledett az ünnep, egyre jobban érlelődött bennem, mégsem maradok itthon. Valami zöldre, frissre, mittudomén, valami természetre vágytam. Nem mintha nem lett volna mit tennem-vennem az egyre jobban zöldülő kertben, de az nem ugyanaz, na. Erdőbe vágytam, ez az igazság.

Elhatározásomban megerősített egy újsághír. Szülőfalum határában nemrég új kilátót avattak a köz örömére. A hely - Gaja-szurdok - egyik magasra nyúló sziklájára építették és mivel a terület a Károlyiaké volt, így a kilátó is ezt a nevet kapta. Csinos és praktikus Tájcentrum fogadja a Fehérvárcsurgó felől érkező turistát. Mint az újsághírből megtudtam, komoly anyagi beruházás valósult itt meg az elmúlt években, beleértve a falu közepén álló szépséges kastélyt is. Hmmm érdekes... Fehérvárcsurgó irányában mintha nagyobb hajlandóságot vélnék felfedezni a Mezőföldi Erdőgazdasági Zrt fejlesztési terveit illetően...de ezt biztosan csak "bodajki" érzelmeim mondatják velem. Már a cikkben említett elnevezés szíven ütött: " a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára pénteken, a fehérvárcsurgói Gaja-szurdokban létesített Károlyi kilátó átadási ünnepségén.....stb ..stb.." Hát a Gaja-szurdok Fehérvárcsurgónál véget ér? No, mindegy. Az egykori Ádám-Éva fa - gyerekkoromban, ha jól tudom Ádám, még megvolt - , a Gaja-patak szépséges völgye, s a falu - Bodajk - közkedvelt témája volt kedvtelésből festő nagybátyámnak. Budapesten élt, dolgozott, de nyaranta rendszeresen lejárt a felesége - apám nővérének lánya volt az édesanyja - szüleihez. Tőlünk a harmadik házban éltek, szinte naponta találkoztam velük, így a festő-nagybácsival is, ha éppen ott tartózkodott. A Gaja-völgyet, az Ádám-Éva fát és a falut szinte minden évszakban megörökítette.

Na, elég a nosztalgiázásból. Lányommal rándultunk ki tehát Húsvét vasárnapján a kora tavaszi Gaja-szurdokba és első,legkomolyabb benyomásunk a rengeteg tavaszi virág és a bő vizű patak látványa feletti lelkesedés volt. Mi még? Hát lássuk csak. Friss levegő, szikrázó napsütés és csend. Eleinte. Merthogy mi Bodajk felől érkeztünk. Ahogy közeledtünk a Károlyi kilátóhoz vezető táblához, úgy sokasodott a Húsvétkor erdei levegőre  és szép kilátásokra vágyók száma, ezzel egyenes arányban csökkent a csend. Szóval sokan voltunk(vagy jó volt a reklám), nem túlzás, egy idő után csak libasorban fért el az oda-vissza haladó turistacsapat.

karolyi_kilato_2016_marcius_27.jpg

Persze így is szép volt, bár fotózni nemigen tudtunk.Fenn a csúcson a sok szelfizőtől alig lehetett mozdulni. Belátással legyőztük ellenérzésünket. Más is jól akarta érezni magát, ez az igazság. A magunkkal vitt rántott húst, salátát kényelmesen, erdei asztalnál, napsütésben és jó étvággyal elfogyasztottuk (nem én készítettem), a Tájcentrum egyik attrakciójánál - a Pisztrángos tónál - kialakított pihenőhelyen  egy nyitva tartó büfében forró és finom kávét kaptunk - igaz itt is sort kellett állnunk - , azonban visszafelé, az első buszmegállóig tartó közel négy kilométeres utat már nem túl lelkesen tettem meg. Ismét egy belátás: "nem úgy van az mint volt rég", hogy megint retrózzak, most éppen zeneileg (a Bikini slágere után szabadon).  

karolyi_kilato_2016_marcius_27_hid.jpg

A nap plusz pozitív hozadékaként estére kelve mindketten égő arccal dőltünk ágyba. Nem a szégyentől pirultunk, nem. Pirosbarna színt kapott orcánk, az erős napnak és tiszta levegőnek köszönhetően. Húsvét hétfőn, nem akarván teljes egészében kisajátítani az ünnepet - ismét csak belátással - kora reggel hazaindultam. A Déli-Pályaudvaron szálltam metróra és kis híján megijedtem a szép számú - vagy hat párral találkoztam - , talpig fekete ruhás terrorelhárító legény látványától. Kihalt volt a metró, csend, béke.  A rend sötétkék és fekete egyenruhás őrei a kocsikba is beszálltak, komótosan sétáltak teljes harci felszerelésben, gépfegyverrel, ahogy kell, mi utasok - vagy hárman-négyen a teljes, Népligetig tartó szakaszon - kisebbségben voltunk.

Komolyan mondom, eltelt kis idő, mire tudatosodott bennem a terrorfenyegetettség. Az elmúlt hét legkomolyabb eseményének hatására a honi rendvédelem igyekszik egyre erősebbé és valóságosabbá tenni a  érzést, amit félelemnek hívunk.  Amit a Húsvét - vagy kirándulás? - elnyomott bennem. Bólintás, igen. Vissza a valóságba. Belátással. 

gaja_szurdok_kilato.jpg

A kilátóról készült fotó nem saját!

 

Kirándulás Bécsbe

2016. március 20. - Valerya

Bécsben jártunk a héten. Konkrétan a Belvedere Palotát vettük célba, megfejelve egy röpke Stephansdom-béli látogatással.

Klimt és még jó pár nagyágyú miatt éppen oda, (persze, hogy nem csináltattam fotót a híres Csók c. festményéről készült és az eredeti mellett egy mellékteremeben felállított másolat mellett. Tömegek tették helyettem). Amúgy "csak úgy" alapon, kirándulási vágytól hajtva robogtunk Bécsbe.

Szóval Belvedere, amiből mindjárt kettő is van, Alsó- és Felső Belvedere, a kettő között pedig pompás park. Ha a Felső - Belvedere nem kevés termét végigjárva a második emeleten kitekintünk az ablakból, plusz gyönyörűséget kapunk, mintegy ajándékképpen. A látványt. Ami innen egyszerűen pazar. 

becs_belvedere_felso_palota_ablakbol.jpg

Bár a szédületes élmény megörökítésében megelőzött Bernardo Bellotto olasz tájképfestő (Velence, 1720. január 30. – Varsó, 1780. október 17.),  azért szerény fotómasinámmal lefotóztam az ablakból elém táruló panorámát. Hmm..úgy érzem, neki jobban sikerült, igaz, a háromszáz évvel ezelőtti állapotok tuti sokat segítettek a mesternek. Csak úgy mellékesen mondom.

belvedere_bernardo_bellotto_canaletto_festmenye_18_szazad_a_belvedere_kilatasrol_vom_belvedere_aus_gesehen.jpg


A park, így márciusban,  még inkább télikert, bár így is fényes díszlet a  csodás barokk palotaegyütteshez. Egyszóval és röviden, szép. A két palota kiállításainak bejárása nem kis teljesítmény, az egynapos túrát követően komoly izomlázzal zuhantam éjjel ágyba.Főleg, hogy nem hagytam ki a tervezett belvárosi Stephansdom és a Szent Péter székesegyház meglátogatását sem.

Bécs ikonikus híressége, a Stephansdom lenyűgözött, körülötte folyamatos az enyhe lótrágya aroma, na ja...éjjel-nappal virágzik a fiákerbiznisz. Mint Velencében a gondolásoké. Csak itt nem dalolnak a fuvarosok, ellenben gondosan ügyelnek a jószág anyagcseretermékének láthatatlanná tételére. Nem is láttam egy árva lócitromot sem Bécs belvárosában! Aki nem hiszi, járjon utána

Még néhány fotó következik és ennyi.

becs_belvaros6_fiakeresek_szepia.jpg

Fiákeres Bécsben, 2016. március 17-én

 

Ja, még a bécsi villámlátogatás előtt szerét ejtettük egy kehidakustányi fürdőzésnek. A helyet ismerem, korábban már  fürödtem egy jót a helyi termálfürdőben. Hévíz patinája ugyan még erősen meghatározza a tőle néhány kilométerre fekvő kis Kehidakustány látogatottságát, ennek ellenére szép számú autó állt a fürdő parkolójában. A víz szuper, a fürdőépületek, szóval a hely nemkülönben. Talán ha a falucska útjainak minőségét is hozzáigazítanák ehhez, az sokat dobna népszerűségén. Szálláshelyben hiány nincs, de a település egésze eléggé elhanyagolt és sivár. Deák Ferenc kúriájának híre ellenére.

 

 

Tavaszhoz fohászkodom

Március elsején

2016. március 01. - Valerya



..avagy Ave Martius :)

Legtöbbször úgy érezzük, hosszú volt és nehezen múlik a tél. Február vége felé hiába pillantunk az ablakon át a  kertre, keveset mutat az ígéretből: Január, Február, itt a Nyár! A kalendárium szerint tehát Márciussal nem is a tavasz, hanem mindjárt a nyár köszönt be. Persze ez csak szójáték, reménykeltő, vigasztaló kedveskedés a régiektől. De ha jobban körülnézünk a kertben, vagy bárhol a házon kívül, már láthatjuk az újrakezdés apró jeleit. Hóvirágot, tőzikét, krókuszt és hát az illat. Valami friss földszag, vagy nem is tudom. A kertekben, ha az idő engedi, ki-kilátogat művelője, teszi, amit lehet és amit kell. Nemcsak muszájból, hanem mert örömforrás, mert felfrissül a vér és minden gondja-baja ellenére ez az érzés bizakodással tölti el. A földdel foglalkozó ember tudja, a magból csíra lesz és így tovább. Persze nem csak a reménytől válik növénnyé, de olyan jó reménykedni. 

Kimenni a kertbe, ki a szabadba. Ez nem illúzió, szerintem megvalósítható projekt, még a legszerényebb körülmények között is.

Ezért szeretjük a tavaszt, évezredek óta. Kis édenek a házak körül, vagy a parkok a városokban. Minden évben megújuló örömforrás. Mondanám, hogy szentély. Mondom is, miközben tisztában vagyok vele, mennyi mindent nem teszünk meg érte. De ez sem újdonság, mióta ember az ember.

A közösen végzett kerti munka, a közös "kiszabadulás" sokszorozza az élményt. Aki tapasztalta már, tudja. Az ember, ha nem bírja az érzést magában tartani, valamilyen formában világgá kürtöli. Ki leírja, ki elénekli, a festők megfestik. Ahogy egy körülbelül négyszáz éves festményen láttam. Hangulata elvarázsol, nézem és érzem az akkor élt emberek örömét, a festő ujjongásának tüze átjön és felmelegít. Igyekezete szerint árad felém az öröm.


tavasz_pieter_bruegel_ifjabb_festmenye_teljes_1600_korul.jpg

Tavasz - ifjabb Pieter Brueghel festményén (kb 1600 körül)



Március elseje van. A rómaiak szerint Marsnak, a termékenység, a tavasz, a férfierő istenének hónapja kezdődik. Nevét is tőlük örököltük. Az ókoriak egyéb, védelmi feladatokkal ruházták fel alakját, hasznosítva a jelentőségéhez kapcsolódó emóciókat, de az egy - sőt több - másik történet. Most maradok a líránál.



IBÜKOSZ
(i.e.6.sz)


TÖREDÉK A TAVASZRÓL

Fénylik a birs a tavaszban, a zúgó
gyors patakok gyökerét megitatják,
s ott, hol a nimfa-sereg szűz kertje van,
újra virágzik a felragyogó pomagránát,
s búvik az új levelek hüvösében a kis fürt,
jár-kel az új venyigékben a bor már:
bennem a vágynak nyugovása, sem évszaka nincsen időtlen:
mint ahogyan lobogó villámokkal a thrák
északi szél söpör át a vidéken,
Küprisz is úgy tipor engem örökké,
néma közönnyel, olyan feketén, eszelősen,
egyre csak úgy szerelemre taszít gyermeki kortól
és ma is úr a szivemben.

Radnóti Miklós fordítása





Legyen szép Március elsejénk :)

süti beállítások módosítása