Szó, ami szó, elég kegyetlen sztori kötődik a katolikus-keresztény egyház egyik legkedveltebb szentjének ünnepéhez.
Nem elég, hogy fáradságosan és sikeresen kiimádkozta édesanyja halálos betegségét egy másik divatos szent - Szent-Ágota - sírjánál, nem kapott érte köszönetet...sőt. Anyja és vőlegénye csalárd módon bánt vele. Ehhez elegendő, Jézus szeretete és örökös szüzesség vállalása. Ezáltal nem csupán saját magának, de szülővárosának, Siracusának is dicsőséget nyer. Szóval a számító anya - Lúcia vőlegényével egyetemben - igencsak rossz szemmel nézte, amint a megdicsőült leány elutasította a nászt és még a hozományt inkább a szegényeknek adományozta. A hoppon maradt kérő felbőszült ezen és perre vitte a dolgot. Úgy vélhette, hogy elesett egy szép reményekkel kecsegtető jövedelemtől./ Hm...lám-lám, mindenki reménykedhetik, az nem tilos .No erre még visszatérünk./Jellemző, hogy a bíróság helyt adott a felperesnek. Prostiként sem sikerült pénzzé tenni a szép Luciát, no ebben a Szentlélek is besegített, mozdíthatatlanná téve az értékesítésre szánt testet. Ugyebár egy dögnehéz testtel ez a pénzkereseti módszer lehetetlen. Lássuk be. Mi következhetett ebből? Kínzás, ítélet, halál. De csupán akkor olvadhatott eggyé a mindenséggel, amikor egy pap feladta rá az utolsó kenetet.
Szép, ugye?
Apropó. Vajon az erényes és hívő Lúcia szemei miért kerültek a tálcára? Ebben sincs egyezés a magyarázatokat olvasva. Egyik szerint utalás a szent nevére - Lux - fény - Lucia. Másutt azt olvastam, hogy a szerencsétlen leány, végső elkeseredésében szemeit kivájta és így járult a kapzsi vőlegény elé. Az nagyon természetes, hogy a fényt hozó szent egyből a szembetegek és általában a látás védőszentjének rangos őrhelyén posztolhatott.
Óh, Lúcia! Remélem a sötét elmék megvilágosításában is képes vagy segíteni!
Nos a népies Luca-napi hagyományok ennél jóval szelídebb formában jelennek meg. Annyira ismerjük már a Luca-szék funkcióját, hogy a könyökünkön jön ki. Az e naphoz kötődő, régente még élő hagyományként ismert játékokkal - a lányos házaknál a potenciális kérő nevének felfedése céljából végzett gombócfőző akció, vagy a búzavetés cserépben, melyről nem nehéz kitalálni, hogy a reményt hozza nekünk, hiszen éppen karácsony szent estéjére zöldül a vetés, a zöld pedig a remény színe, aztán itt van az időjósló hagymahéj-próba és a többi, és a többi- mára csak az elszánt hagyományőrzők próbálkoznak.
Azért bevallom, néhány éve még magam is vittem be meggy- vagy cseresznyeágat ezen a napon.
Manapság már csak érdekességként olvasgatok erről.
Elárulom, nekem a legjobban az a rituálé tetszett, amelyik szerint a paraszti lányos házaknál az eladósorban lévő lánykának nem volt más dolga, mint nyakába kanyarítani a bárány mellénykét, vagy ködmenykét, esetleg a berlinert - bár emlékeim szerint a berlinerkendő nagyobb becsben volt anno, így inkább csak templomba menvén, vasár- és ünnepnapokon kanyarították magukra az asszonyok- oszt' usgyi, ki a disznóólhoz, jól meg kellett rúgni a deszkát. Erre a mit sem sejtő jószág persze, elröffentette magát. Nagyon valószínű, csak annyit akart mondani : no, mit akartok? Ám a még pártában járó leány mást kívánt hallani. Ahány röfögés, annyi év várt még a lánykára - és szüleire - a menyegzőig. Szóval a népies hiedelem-világ és szokások garmadával ontják e naphoz kötődő hatalmas poénokat.
Érdemes böngészni a témában.
Luca-nap!
Mit vajákoljak, mit? Megvan!
Sok-sok reményt!
